Prologue.*

Prológus.*

 

(hatásosabb, ha közben ezt hallgatod) 

- Sajnálom, de nem tudom, hogy tudom-e ezt tovább folytatni. Minden héten másik országban vagy, ha haza is jössz, akkor is csak annyi időre, hogy a saját ágyadban aludhass. Nekem ez nem egy kapcsolat. Én nem erre vágytam. Megváltoztál. Megváltoztál, mert minden megváltozott körülötted, de szeretném, hogy tudd, hogy én a régi maradtam. Talán csak egy régi emléknek kéne lennem, a régi életedből. Igen, nekem is fáj ezt mondani, de nem látom értelmét a kapcsolatunknak, már ha ezt annak hívod. Én szeretlek, mindig is szerettelek és mindig is szeretni foglak, de azt hiszem ennek itt a vége. - miután befejeztem éreztem, hogy egy kövér könnycsepp végigfut az arcomon, majd lecseppen és száz másik követi.
Ahogy felnéztem rá láttam, hogy könnytől telik meg a szeme, de próbál erősnek tűnni. Nem sikerült neki, a könnycseppek egymást követték az arcán lefelé, egészen az álláig. Még most is eszméletlenül festett, ahhoz képest, hogy éppen dobták. Felemelte a sapkáját és a hajába túrt. Arcán kétségbeesés és könyörgés jelei jelentek meg. Fájt nézni, hogy fájdalmat okoztam neki, de ő is fájdalmat okozott nekem. Minden egyes alkalommal, mikor elutazott. Volt, hogy több, mint egy hétig haza sem jött. Alig beszéltünk, alig találkoztunk és már nem úgy viselkedett velem, mint régen. Már nem volt a régi. Sem ő, sem a kapcsolatunk.
-Becky, én.. - kezdte, de közbevágtam.
- Ne, Austin! Ne próbáld szépíteni, mert úgysem megy. Én abba az Austinba szerettem bele, aki otthon a laptop előtt gitározott a rajongóinak. Tudod mit, nem is az a baj, hogy koncertezel és interjúkra jársz. Az a baj, hogy már más vagy. Régen a legjobb barátom voltál és mindig szakítottál rám időt, akkor is, ha dolgod volt, mert ezt teszi egy legjobb barát. Aztán egymásba szerettünk és még kedvesebb és önzetlenebb voltál, mint előtte. Én azt hívnám "álom kapcsolatnak". Legjobb barátok és egy pár egyszerre. Mindenki irigykedett a kapcsolatunkra. Még saját magam is. Nem tudtam elhinni, hogy igaz. Sajnos egyszer minden tündérmesének vége, ahogy most ennek is. Viszlát Austin, minden jót! - közelebb léptem és egy finom puszit adtam az arcára. Nehezemre esett, hogy a szám ne tapadjon az övéire, de elég erős voltam és hátráltam, majd megfordultam és elindultam a kijárat felé. 
Hátra akartam fordulni és megnézni Őt. Megnézni még egyszer, utoljára, mielőtt csak a képernyőkön láthatom, de tudom, hogy fájt volna így látni és meggondolnám magam. Azt viszont nem tehetem. Határozott léptekkel gyorsítottam a tempómon, ám az ajtó üvegében láttam, hogy könnyes arccal néz utánam, de nem indult el. Tudta, hogy felesleges lenne.

Hát.. ez lenne a prológus, amit mellesleg most írtam meg.:D

Kicsit szomorú, na jó, nem is kicsit, de ilyen része is van egy történetnek.

Ha nem jöttetek volna rá (,bár gondolom ez egyértelmű volt), ez a részlet csak később fog szerepelni a történetben. 

Remélem tetszett.:)
Az első fejezetet pedig igyekszem minél előbb hozni!;)
(( Jó esne pár visszajelzés, mielőtt felteszem az első fejezetet, hogy egyáltalán érdemes-e gürcölni vele. Félreértés ne essék, szeretek írni!:) Szóval hajrá, kommenteljetek, írjatok facebookon vagy twitteren! Köszönöm:* ))

Becks xx